„A nők olyan lények, akiket szeretni kell, nem megérteni”

– Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete. Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte. Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek. Ezekkel a szavakkal köszöntötte […]

Egy felelőtlen, korrupt eljárásért 48 milliót fizet Félegyháza!

41 napirendi pontot tárgyalt meg február 3-i, szerdai ülésén a félegyházi képviselő-testület. Határozat született többek között arról, hogy több mint 48,6 millió forintot visszafizet a város a „Természettudományos Oktatás Megvalósítása a Móra Ferenc Gimnáziumban Kiskunfélegyházán” című projektből. Ez az összeg az úgynevezett szabálytalansági eljárást követően megállapított bírság és kamat, amit az előző városvezetés idejében megvalósult […]

Horváth | Támogatnunk kell a város nagycsaládosait, nyugdíjasait!

A Gazdasági Bizottság a költségvetés elfogadása mellett voksolt. A költségvetés tárgyalásakor megfogalmazott takarékossági alapelveket valamennyi bizottsági tag elfogadta, néhány módosító javaslat azonban megfogalmazódott a bizottsági tagok részéről. Horváth Tamás önkormányzati képviselő (MSZP) – elismerve, hogy a korábbiakhoz képest emelkedett a nehéz helyzetben élők segítésére szánt összeg – a keret további bővítését javasolta. Emellett ismét felvetette – korábban […]

Hogyan tovább 2016-ban?

A Magyar Szocialista Párt kiskunfélegyházi szervezete közel két hónapja adta le a 2016-os évi költségvetési tervezettel kapcsolatos javaslatait városunk vezetése felé. Alapvetően azokat a szempontokat helyezte előtérbe a párt, melyek elsősorban a városban élők hétköznapjait befolyásolják, mindemellett különös hangsúlyt fektetve a rászorulók támogatására is. Egyértelműen megállapítható az a tény a tavalyi évvel bezárólag, hogy az […]