Önálló megemlékezés a magyar szabadság napján

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján, 2016. október 23-án  a kiskunfélegyházi MSZP önálló megemlékezést tartott a Hősök parkjában.

Horváth Tamás, az MSZP helyi elnökének véleménye szerint 56’ hősei az önkényuralom, a diktatúra eltörléséért küzdöttek, valamint azon szabadságjogokért kiharcolásáért is fogtak fegyvert, amiket a jelenlegi városvezetést is adó kormánypárt nap, mint nap a semmibe vesz. A Fidesz és a Nemzeti Fórum egyik pillanatban még a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságáról beszél, de közben különböző eszközökkel ellehetetleníti azt.  Úgy véli, hogy ez nem összeegyeztethető sem a forradalom hőseinek céljaival, sem pedig a magyar szabadság napjának szellemiségével.

Beszédében azt is igyekezte meghatározni, hogy milyen is ez a szellemiség. Göncz Árpád, Magyarország egykori köztársasági elnökének örök érvényű gondolatai útján, aki nézetei szerint olyan államfő szeretett volna lenni, “aki minden döntésénél mindkét fél, kormány és ellenzék szempontjait figyelembe veszi, akinek nemcsak tiszte, de kötelessége is az egyensúly őrzése, a mérséklet, a politikai jó modor meghatározása.”

Horváth Tamás szerint: “1956-ban egy nép nem csak úgy döntött: saját kezébe veszi sorsát, hanem úgy vette a kezébe, hogy azzal örök példát adott arról, hogy Magyarországon csakis a magyarok közösségéért és a közösségével szabad politizálni. Minden más alapon álló erő eleve bukásra van ítélve.”

Ilyen “Ez a mostani hatalom” is, amely “József Attila szavai nyomán “fortélyos félelemmel igazgat”. Nemcsak a saját ellenzékének véleménye nem érdekli: de a magyar embereké sem. Számára ők járulékos veszteségek csupán, akiket nyugodtan leírhat, miközben kegyetlen, ostoba, de a kommunizmushoz hasonlóan világmegváltónak kikiáltott terveit megvalósítani igyekszik… “

Zárásként épp ezért még egyszer a forradalom hőseinek céljai mellett tett hitet: “Barátaim, bíznunk kell ötvenhat eszméiben, hinni a saját erőnkben, összefogásunkban, kitartásunkban és leginkább, legelsősorban is mosolyogni. Hiszen, s itt ismét Göncztől idézett: “anélkül nemcsak politizálni, élni sem lehet”…   

A megemlékezés végén elhelyezték az emlékezés virágait az ’56-os emlékműnél.